Beszélgetés a Világgal - BS-versek

Kedves Olvasóm, ki megtisztelsz figyelmeddel – kérlek, az itt található verset csak a megadott zenei aláfestéssel olvasd, mivel ennek dallamára íródott. Javallott olvasás előtt és közben is végig ezt a zenét hallgatni – ha maga a zene nem felel meg az ízlésednek, és így nem kapcsolod össze a vers olvasásával… nem biztos, hogy kialakul a vers megértéséhez és átéléséhez szükséges hangulatkörnyezet…

Köszönöm, hogy elolvastad a bevezetést…

***

BRAIN STORMING:

EZ vagyok, aki vagyok

„Túl vagyok rajta…”

Merengek el

A semmibe bambulva;

S felvillan a gondolat:

Még mennyi van hátra,

Mi les még rám

A színfalak mögött

Ugrásra várva…

Képek vágtatnak

A messzi semmibe

Vesző szemeim előtt:

Régvolt pillanatok,

Mik minden pillanatban

Bennem élnek, s mi miatt

Ez vagyok – aki vagyok…

Érzelem és érzés

Robbanások dübörögnek

Bennem, mert mindig

Tettem, mit tennem kellett,

Még akkor is, ha nem volt,

Ki kellett, de nem segített…

A régi sebek kínzón

Felszakadnak, és kínokban

Fetrengve, mélyen belül

Vergődök az őrjöngő

Érzéstenger hullámain

Hánykolódva, majd szinte

Bezárva

Egy vízzel telt mélytengeri

Búvárharangban…

Reménytelen túlélésére

Ítélve,

Az évek alatt megoldatlan

Problémák terhe alatt nyögve,

Nap, mint nap elfeledve,

Az „itt és most” vastörvényét

Megszegve és elengedve…

Minden látvány, hang és érzés

Beszél hozzám, s

Emlékeztet, mi voltam,

Mit tettem, mit láttam…

És kínoz, hogy nem

Volt birtokomban

A nyelv, mivel

Válaszolhattam volna…

Nem volt kezemben

Az erő, hogy kinyújtsam…

Valakiért, ki segítségért

Kiáltott…

Mert szenvedte

A kegyetlen látszat-világot…

… Ő már nincs – én vagyok,

Ő egy világot itt hagyott,

És csak remélhetem, hogy

Ott élhet tovább,

Miben hitt, hogy jobb hely

Lehet – azzal, akit szeret…

… És a messzibe merengő

Bénultan tehetetlen tekinteten

Egy aprócska ránc rezzen

A szenvtelen száj szegletében:

Mosoly tán, vagy csak

Apró, cinikus fintor,

Egyenesen bele,

A Nagybetűs SORS képébe:

Túl vagyok rajta?!? Dehogy –

Életem végéig kísérni fog

A tehetetlenség kínja,

Hogy ott lehettem volna

Valahol, hol egy élet

Dőlt el – és egy kinyújtott kar

Életet menthetett volna…

De a büszkeségtől dagadva

Tán bőszen tagadta

Volna, hogy bármi baj volna…

… nem egyszer születtem

Már újra – most ismét

Megtettem: sokadszor

Új ember lettem…

De a születéstől kezdett

Életeim terheit és

Élményeit le nem rakhatom:

Mindet magammal vonszolom,

Mert tán azok vagyok ÉN:

Egy fergeteges túlélés-mese,

Kinek nincs is

Saját élete,

Csak halálok sora, miket

Napról napra sorra túléltem…

… Mert időtlenül szemlélem

A világot, mely beszél hozzám,

Szól, s én meghallgatom,

Értem, mit mesél, mit tanácsol:

Időnként megfogadom; de ha tetszik,

Ha nem – mindig hallom…

Szólnak hozzám

A százezer és millió

Évekkel ezelőtti ősök,

És évezredekkel ez utáni

Utódok, névtelen senkik

És hősök, kik tovább viszik

Az én és sok ezer,

Szemlélődő társam munkáját:

Megértik, élvezik, tán

Használják, hasznát veszik…

… és megértik a pillanatot,

Mit a szakadék szélén szédülés

Adhatott a bátor merésznek,

Ki ugrásra emelte karjait

És még egy utolsó levegőt vett

A nagy ugrás előtt, mert

Ő biz’ kíváncsi volt – milyen

Érzés zuhanni – ’s ha kell:

Mindent hátrahagyni…

Ember – ki olvasod mindezt…

Nem értheted, hacsak nem

Érzed néha, hogy a lélekhúrokat

Pengető dallamok

Hogyan kavarnak ezernyi

Emlék-érzés-élmény-zuhatagot,

Mitől a könnyed kicsordul,

Mert a szíveddel a lelked majd

Kiszakad; lélegzeted majd elakad,

… akár dallamok húrjaira pendülve,

Akár a szelek szárnyán repülve,

…nem értheted, ha nem

Üvöltöttél még az erőfeszítéstől,

Mit az eleven élő erő robogása

Adott, mikor emberként

Lényed emberfelettit alkotott…

…

… S hiszed, nem hiszed…

Mindez ÉN vagyok…

***

BRAIN STORMING, 2010-09-04